A Deák Diák Általános Iskola és a Budapesti Énekes Iskola
szervezésében kerül megrendezésre az
V. Régi Zene Kurzus
- énekeseknek, lantosoknak és gitárosoknak

Budapest – 2010. július 24. – augusztus 1.

A kurzus zenei anyaga : Heinrich Isaac, Jacob Obrecht, Tomas Luis de Victoria, G. Pierluigi da Palestrina néhány vokális muvébol, valamint szabadon választott reneszánsz lantdalokból, illeteve korai barokk (Caccini, Monteverdi, Frescobaldi, Landi és kortársaik) áriákból áll össze.

A kurzuson megtanult anyagot 3 zárókoncert en mutatjuk be. A kurzus zenei anyagát kisebb énekcsoportokban adjuk elo, változó beosztásban. A kóruspróbák mellett lehetoség nyílik arra is, hogy kisebb csoportokban vagy szólóban is énekelhessenek a résztvevok. A jelentkezok igény szerint kaphatnak magánénekórákat is.

A kurzus vezetoi :

Hajnal Ildikó (Hollandia) : magánének és kamaraének (tanítás nyelve: magyar, angol, holland) Bernadette Ritzen (Hollandia) : magánének (tanítás nyelve: angol, holland) Kónya István : lant, gitár (tanítás nyelve: magyar, angol, német)

Elvárások az énekes hallgatók részére : - A hallgatók a megadott zenei anyagot (ki-ki a maga szólamát) elore készítsék elo, tanulják meg. A próbák már csak a zenei és technikai aspektusok fejlesztésére szogálnak. - Legyenek képesek egyedül vagy kis csoportban is énekelni. - Régi zenei kéziratok (facsimile) ismerete ajánlott, de nem kötelezo. - A jelentkezok részére a kurzus zenei anyagát idoben postázzuk. – Lehetséges, hogy egy növendék csak szólóének re (+ hangképzés) jelentkezik. Ebben az esetben adja meg az elokészített dalok listáját (komponista:cím), ami reneszánsz lantdal vagy korai barokk ária legyen.

A hangszeres kurzusra lanttal és klasszikus gitárral lehet jelentkezni. A hét folyamán kifejezetten dalkísérettel foglakozunk (tehát szólómuvekkel nem), reneszánsz dalok esetében tabulatúrából, barokk muveknél a számozott basszusból tönténo kísérettel (continuo).

Tanárok nyitókoncertje : 2010. július 24. szombat, 19 óra, Deák Diák Iskola
Kurzusok ideje:
10.00. – 13.00. és 14.00.-17.00.
Jelentkezési határido:
2010. június 15.

A jelentkezési lap itt töltheto le. Kitöltve küldjétek vissza: énekesek : ildikohajnal@gmail.com címre /hangszeresek: konya.istvan@lant.hu címre.

A kurzus díjai : Aktív részvételi díj : 28.000.- Ft, ami magában foglaja az egyéni- és kamaraórákat, a nyitókoncertre való belépést, valamint a kurzus zenei anyagának postázását. Aktív részvételi díj diákoknak: 20.000.- Ft, ami magában foglaja az egyéni- és kamaraórákat, a nyitókoncertre való belépést, valamint a kurzus zenei anyagának postázását. Passzív részvétel : 14.000.- Ft. Napijegy: aktív: 5.000. Ft; - passzív: 3.000.Ft. Részvételi díj fizetése a helyszínen: énekesek Hajnal Ildikónál, hangszeresek Kónya Istvánnál.

Szállásról és étkezésrol nem tudunk gondoskodni, így mindenki maga intézze.
Szálláslehetoség javaslat:
www.wessi.hu/vendegszoba.htm
Étkezési lehetoség
pl. a szomszéd utca kis kifozdéjében, ahol egy kiadós ebéd kijön kb. 1000.Ft-ból.

Érdeklodés hangszeres kurzussal és bármi felmerülo kérdéssel kapcsolatban: konya.istvan@lant.hu vagy +36 30 343 33 06-os mobilon. Ének kurzussal kapcsolatos kérdéseitekkel Hajnal Ildikót keressétek: ildikohajnal@gmail.com

Helyszín : Deák Diák Iskola (1081 Budapest , Köztársaság tér 4), www.deakdiak.hu

 

Hajnal Ildikó / www.musici-cv.nl/hajnal
A szoprán és karvezeto Hajnal Ildikó tanulmányait Magyarországon kezdte történelem és énekzenei szakon a Kodály- módszer szerint. A Foiskola elvégzése után a Debreceni Kodály kórusban énekelt.További tanulmányait Hollandiában végezte a Tilburgi Brabanti Zenemuvészeti Foiskolán karvezetés  szakon (Hoite Pruiksma és Martin van Woerkum  professzoroknál), majd Régi Zene szakon / Early Vocal Music (Rebecca Stewart  professzornál) végzett 1998 és 2002 ben. Emellett Anne Azema, Jill Feldman, Rinaldo Alessandrini, Andrea von Ramm és Emma Kirkby mesterkurzusain vett részt. 2002-tol Xenia Meijernél vesz magánénekórákat a barokk eloadásmódból. Tagja volt különbözo szakmai énekcsoportoknak, többek között a Trigonnak, akikkel több rádiófelvétele készült, mint Gregorián és Organum a jól ismert Notre Dame -i iskolából Mária ünnepe alkalmából. Ugyanezzel a programmal vett részt a Flamand Régi Zenei Fesztiválon (Brugge, Tongelre) 2004 ben és a Fesztival Brezice keretében Szlovéniában, 2005- ben az Utrechti Régi Zenei Fesztivál nyitó koncertjén gregorián énekkel. 2004-ben fellépett a Haarlemi Orgonafesztiválon a Super Librummal és Brugge-i Régi Zenei Fesztiválon középkori zenei programokkal.
A Schola Cantorum Brabantiae énekcsoporttal TV / Rádió  és CD felvételeket készített, mint pl. a Reimsi Székesegyházban Machault: Messe de Nostre Dame-t. Az Amsterdami Zenei Fesztivál keretében Történelmi Hajókon (Aqua Musica) is fellépett. Több alkalommal vendégszerepelt a Fala Musica középkori hangszeres csoporttal is Amsetrdamban. Barokk eloadásokon is hallhatjuk szólistaként, mint Bach: János Passióban is.
2005-ben Utrechti Régi Zenei Fesztiválon ismét szólistaként hívták meg (T. Tallis : Spem in Aliuma - 40 hangra). Emellett karmester különbözo kórusoknál és ad régi zenei kurzusokat. 2006- tól hangképzo tanár a Tilburgi Zenemuvészeti Foiskolán és az Amator zene Centrumában. 2007-tol a Fontys Zenemuvészeti Akadémián tanít (Tilburgben), valamint a Régi Zenei Tanszak vezetoje is.

 


Bernadette Ritzen
(mezzoszoprán) Tanulmányait klasszikus ének szakon végezte az Arnhemi Zenemuvészeti Foiskolán Tom Sol és Carolyn Watkinson professzoroknál, ahol 1996-ban a diplomázott. Tanulmányai alatt Hans Wilbrink,Gisela May és Jard van Nes professzoroktól tanult. A Holland Színházi Kórus tagjaként több nemzetközi produkciókban vett részt a Nemzeti Balett és Holland Táncszínház együttmuködésével. Szólistaként Pergolesi, Mozart, Haydn, Gluck,Alain és Britten muveivel lépett fel, valamint több szerepet is eloadott Burnazzi, Mozart és Haydn operáiból. Nagy tapasztalattal rendelkezik az énektanításban is. Több éven át a Nijmégheni Zenei Színház Gyermekkórus vezetoje volt. Rendszeresen tart kurzusokon hangképzést szólistáknak, kórusoknak és kisebb énekcsoportoknak. Jelenleg Tieli Muvészeti központ (De Plantage) klasszikus ének tanszakán tanít.

istvanKónya István lantmuvész (szül. Nagykanizsa) a szombathelyi Tanárképzo Foiskolán kapott történelem-ének tanári diplomát 1985-ben, majd a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Foiskola debreceni tagozatán folytatott gitártanulmányokat Tokos Zoltánnál. 1989-1994 között a Hágai Királyi Konzervatórium (Hollandia) barokk tanszakán tanult Toyohiko Satoh-nál reneszánsz- és barokklanton, valamint arciliuton és chitarronén. Az elso magyar lantmuvész, aki lantdiplomával rendelkezik. Kamarazenei diplomáját 1996-ban ugyanott szerezte. Közben mesterkurzusokon vett részt Nigel North-nál és Stephen Stubbs-nál. Szólistaként, kíséroként és különbözo zenekarok tagjaként Európa és Amerika számos országában koncertezik. 1993 óta rendszeresen tanít lantot hazai régi zene kurzusokon. 1996-1998 között a Szombathelyi Régi Zene Nyári Akadémia, 2006- 2008 a Gyori Nemzetközi Lant- és Gitárfesztivál, 2005-tol a Savaria Régi Zene Muhely lanttanára és muvészeti vezetoje. Számos rádió, televízió musor és hanglemezfelvétel közremuködoje. Szóló CD-i: „Három évszázad lantmuzsikája”, ”S.L. Weiss: Lantszvitek”. Budavári Lantestek címu koncertsorozatában mintegy félszáz hangversenyt adott a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus Termében. További információk a www.lant.hu oldalon.